Noszály Sándor, a magyar teniszsport egykori állócsillaga, akiért egy ország aggódott az elmúlt hónapok zavaros eseményei után, most végre megtörte a csendet. A sportoló eddig soha nem hallott őszinteséggel beszélt arról a sötét démonról, amely árnyékként követi őt az útja során: a bipoláris zavarról és a mély, fojtogató depresszióról. Sándor nem szépíti a helyzetet, kijelentései pedig húsbavágóan érintik mindazokat, akik valaha is éreztek hasonlót.
A felismerés és az elfogadás útja nem volt könnyű, sőt, egyenesen gyötrelmesnek bizonyult. Noszály bevallotta, hogy tizenegy hosszú évébe telt, mire egyáltalán képessé vált szembenézni a diagnózissal. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy belássa: szüksége van a gyógyszeres segítségre a túléléshez. A teniszező egy megdöbbentő, de annál találóbb hasonlattal élt, amikor állapotát az alkoholizmushoz mérte. Szerinte ebből a mentális csapdából nem létezik végleges gyógyulás, csupán egy olyan egyensúlyi állapot, amelyet nap mint nap, körömszakadtáig védeni kell.
A betegség legmélyebb pontjain Sándor nem titkoltan a legsötétebb gondolatokkal is küzdött; elárulta, hogy az öngyilkosság gondolata is többször megfordult a fejében, amikor úgy érezte, nincs kiút a belső viharból. Volt olyan időszak az életében, amikor egy fájdalmas válás után tizenegy napon át egyetlen percet sem aludt, a lelke pedig darabokra tört. Ebben a kiszolgáltatott állapotban sokszor próbált kapcsolatokba menekülni, görcsösen kapaszkodót keresve másokban, de ma már látja, hogy a gyógyulás kulcsa nem egy másik ember kezében van.
A sportoló mostanra kidolgozott egy szigorú rendszert, amely segít neki a felszínen maradni. Megtanulta, hogy melyek azok a veszélyes tényezők, úgynevezett triggerek, amelyeket messziről el kell kerülnie. Az alkohol és a stressz nála tiltólistára került, hiszen ezek azonnal felboríthatják a törékeny belső békét. A mindennapjait most a tudatos pihenés, a megfelelő étkezés és a spirituális fejlődés határozza meg. Sándor hisz abban, hogy ha a motiváció tiszta, akkor a legnehezebb teherrel is meg lehet tanulni együtt élni, még akkor is, ha tudja: ez a harc élete végéig tart majd.
