Hatalmas volt a nyüzsgés és a feszültség a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér indulási oldalán, ahol a magyar televíziózás egyik legkeményebb sportreality-jének szereplői gyülekeztek. Az Exatlon Hungary harmadik évadának versenyzői végre útra keltek, hogy a távoli Dominikai Köztársaságban mérjék össze erejüket, de az indulás előtti utolsó órák nemcsak a harci kedvről, hanem a mély érzelmekről és a fájdalmas elválásról szóltak. A Bajnokok és a Kihívók csapata is teljes létszámban megjelent, de a sportos magabiztosság mögött most mindenkinél ott bujkált a búcsú okozta szomorúság.
A reptéri terminálban egymást váltották a szívszorító jelenetek. A versenyzők tudták, hogy hónapokig nem láthatják szeretteiket, nem hallhatják a családtagjaik hangját, és teljesen el lesznek vágva a külvilágtól. Ez a tudat sokaknál áttörte a gátakat. Az ölelések most sokkal tovább tartottak a megszokottnál, a suttogott ígéretek és az utolsó jótanácsok pedig folyamatosan mormogtak a tömegben. Volt, aki némán, könnyeivel küszködve nézett farkasszemet a párjával, és volt olyan is, aki gyermekeit szorongatva próbált erőt meríteni az előtte álló embert próbáló küzdelmekhez.
A Bajnokok csapatában olyan neves sportolók kaptak helyet, mint Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki bár a vízen legyőzhetetlen, a családjától való elválás láthatóan őt is megérintette. Mellette ott volt a világbajnok párbajtőröző, Somfai Péter, a fogathajtó világbajnok Lázár Vilmos fia, ifjabb Lázár Vilmos, valamint a tornászvilágbajnok Csollány Szilveszter is. A csapat női vonalát erősíti még Szarka Ákos street workout világbajnok, Kocsis Lilkó fitneszvilágbajnok, és a profi ökölvívó Szabó Franciska is. Mindannyian tudják, mit jelent a fizikai fájdalom, de a lelki teher, amit a bőröndjeik mellett a szívükben is vittek, most mindenkin látszott.
A Kihívók sem maradtak el érzelmekben. A civil szférából érkező sportemberek, köztük Balogh Richárd, Herczeg-Kis Bálint vagy éppen Buzás Dorottya arcán egyszerre tükröződött az izgalom és a félelem. Ők azok, akik a semmiből érkezve akarnak bizonyítani a profik ellen, de a reptéri búcsú pillanataiban számukra is csak az számított, hogy még egyszer utoljára megérinthessék szeretteiket. A kék és piros mezesek között ekkor még nem volt rivalizálás, csak a közös sors osztozása: az ismeretlenbe való utazás súlya.
Amikor elhangzott az utolsó hívás az induláshoz, a hangulat még feszültebbé vált. A bőröndök kerekének zörgése és az útlevél-ellenőrzés fémes kattanása jelezte, hogy nincs visszaút. A családtagok a kordonok mögül integettek, sokan közülük zokogva nézték, ahogy szeretteik eltűnnek a biztonsági kapuk mögött. Ez a pillanat nemcsak egy verseny kezdete volt, hanem egy hatalmas áldozatvállalásé is. A Dominikai Köztársaság fehér homokos partjai és a kegyetlen akadálypályák már várják őket, de Budapesten aznap este sok üres ágy és még több aggódó szív maradt hátra. Az Exatlon Hungary stábja és a versenyzők elrepültek, maguk mögött hagyva mindent, amit addig biztonságnak hívtak.
