Egészen elképesztő történet látott napvilágot a legendás zeneszerző, Presser Gábor életéből, amely két évtizeden keresztül rejtve maradt a nagyközönség előtt. A történet szálai a kétezres évek elejére nyúlnak vissza, amikor egy váratlan telefonhívás alapjaiban változtatta meg a művész mindennapjait. A vonal túlsó végén nem más, mint a világhírű filmproducer, Andy Vajna jelentkezett be Londonból. Presser Gábor eleinte még azt is kétkedve fogadta, hogy valóban az ikonikus producer keresi-e, egy pillanatig azt hitte, csupán Kern András tréfálkozik vele, ám a kijelzett szám és a beszélgetés komolysága hamar eloszlatta a kétségeit.
Vajna egyenesen a tárgyra tért: elárulta, hogy az Elemi ösztön második részének bemutatója előtt állnak, és már gőzerővel tervezik a harmadik felvonást. A producer bevallotta, hogy nagy tisztelője a zenész munkásságának, különösen a színházi darabjai, mint például A padlás világa ragadta meg a képzeletét. A felkérés egyértelmű volt: Presser Gábort szerette volna megnyerni a készülő hollywoodi szuperprodukció zeneszerzőjének. A zenész visszaemlékezései szerint a kérés még szakmai önéletrajzot is tartalmazott volna, amit ő azonban kategorikusan elutasított. Helyette inkább a saját nyelvén, a zenén keresztül akarta bizonyítani, hogy képes elkapni azt a sötét, feszültséggel teli atmoszférát, amit az Elemi ösztön világa megkövetel.
A művész hónapokon át dolgozott az anyagon, elmélyülve az alkotói folyamatban, amelynek eredményét végül egy CD-n küldte el a producernek. Az azt követő hetekben azonban néma csend honolt, a telefon nem csörgött, a várva várt visszajelzés elmaradt. Aztán, amikor a zenész már kezdte volna elengedni a projektet, befutott a hívás. Vajna hangja ezúttal is közvetlen volt, ám a hír, amit közölt, minden korábbi tervet romba döntött. A producer őszintén elismerte: az Elemi ösztön második része olyan katasztrofális bukást produkált a mozikban, hogy a stúdió azonnali hatállyal lefújta a folytatást. A harmadik rész sosem készült el, Presser Gábor szerzeménye pedig a fiók mélyére került.
A történet azonban nem itt ért véget: Presser Gábor húsz évvel később, egy nagy tavaszi rendrakás során bukkant rá a különleges felvételekre. A Kossuth-díjas legenda úgy döntött, ideje leporolni a kincset, és a nagyközönség elé tárni azokat a dallamokat, amelyek egy soha el nem készült hollywoodi film hangulatát idézik. A zenész számára ez a lépés nem csupán a múltidézésről szól, hanem egy lezáratlan alkotói folyamat befejezéséről. Bár a film sosem került a vászonra, a zene immár utat talál a rajongókhoz, bizonyítva, hogy a művészet még a legnagyobb üzleti kudarcok árnyékában is képes túlélni és megtartani az értékét.
