Pótolhatatlan veszteség érte a magyar kulturális életet és a színházi társadalmat: életének kilencvenegyedik évében csendesen elhunyt Lőte Attila, a Jászai Mari-díjas érdemes művész. A Madách Színház örökös tagja nem csupán egy színész volt a sok közül, hanem egy korszak eleganciájának és szakmai alázatának utolsó tanúja, aki évtizedeken át meghatározta a hazai színjátszás arculatát. Halálhíre mély megrendülést váltott ki kollégái, tisztelői és a közönség körében is, hiszen személyében egy igazi úriember távozott az élők sorából.
Lőte Attila pályafutása során számtalan emlékezetes alakítással ajándékozta meg a nézőket, legyen szó klasszikus drámákról, könnyed vígjátékokról vagy éppen ikonikus filmszerepekről. A nézők szívébe leginkább a legendás Szomszédok című teleregény révén lopta be magát, ahol karizmatikus megjelenésével és jellegzetes hangjával tette felejthetetlenné karaktereit. Munkásságát 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, majd később az érdemes művész kitüntetést is megkapta, ám számára mindig a közönség szeretete és a szakmai hitelesség volt a legfontosabb mérce.
A művész utolsó éveiben már visszavonultan élt, ám a színház iránti szenvedélye sosem hunyt ki. Családja körében, békességben érte a halál, miután méltósággal és türelemmel viselte az időskorral járó betegségeket. Kollégái úgy emlékeznek rá, mint aki minden próbán és előadáson a maximumot nyújtotta, és akitől a fiatalabb generációk nemcsak a szakma fortélyait, hanem az emberi tartást is eltanulhatták. Fanyar humorát, intelligenciáját és azt a különleges kisugárzást, amivel betöltötte a színpadot, soha nem feledik el.
A Madách Színház, amelynek Lőte Attila több mint fél évszázadon át volt tartóoszlopa, saját halottjának tekinti a művészt. Az épület falai között most néma csend honol, miközben a folyosókon még ott kísért az a tekintélyt parancsoló, mégis barátságos jelenlét, ami őt jellemezte. Temetéséről a család később ad tájékoztatást, addig is mindenki a felejthetetlen szerepeivel és a róla őrzött legkedvesebb emlékekkel búcsúzik a magyar színművészet egyik legnagyobb alakjától. Nyugodjék békében, művész úr, a függöny legördült, de a taps örökké szólni fog.
