Mély fájdalommal és megrendüléssel fogadta a hírt az egész magyar sportszeretető közösség: életének kilencvenkilencedik évében elhunyt a televíziózás egyik legnagyobb alakja, Dávid Sándor. A legendás sportriporter, akit mindenki csak „Sanyiként” ismert és szeretett, pótolhatatlan űrt hagyott maga után, hiszen hangja évtizedeken át összefonódott a legnagyobb hazai és nemzetközi sportsikerekkel. Halálának híre villámcsapásként érte a kollégákat és a rajongókat egyaránt, bár kora miatt tudni lehetett, hogy az egészsége már nem a régi, mégis mindenki bízott az acélos erejében.
Dávid Sándor nem csupán egy tudósító volt a sok közül, hanem egy korszak szimbóluma. Pályafutása során olyan mélységű szakmai tudással és alázattal fordult a sport világa felé, amely ma már ritkaságszámba megy. Legyen szó vívásról, ökölvívásról vagy a technikai sportokról, az ő közvetítései mindig tartalommal és érzelemmel teltek meg. Különösen a Formula–1 rajongói zárhatták szívükbe, hiszen ő volt az, aki a száguldó cirkusz világát beköltöztette a magyar nappalikba, akkor is, amikor ez még elérhetetlen álomnak tűnt sokak számára. Szenvedélye és precizitása minden mondatán átsütött, szakértelme pedig megkérdőjelezhetetlen volt.
Az utóbbi időben a legendás televíziós már visszavonultan élt, kerülte a nyilvánosságot, és családja körében töltötte mindennapjait. Bár a fizikai ereje fokozatosan elhagyta, szellemi frissességét és a sport iránti szűnni nem akaró kíváncsiságát az utolsó pillanatig megőrizte. Ismerősei szerint még az utolsó hetekben is élénken követte az eseményeket, és bár beszélni már nehezebben tudott, a szemei csillogása elárulta: a szíve mélyén örökké az a lelkes riporter maradt, aki egykor a mikrofon mögé ült.
A gyászoló család közleménye szerint Dávid Sándor békésen, álomban távozott az élők sorából. Nem volt szenvedés, csak a csendes búcsú egy olyan életúttól, amely gazdagabb és teljesebb már nem is lehetett volna. A kollégák emlékezéseiben egy végtelenül türelmes, segítőkész mentor képe rajzolódik ki, aki soha nem irigyelte a sikert a fiatalabb generációktól, sőt, tanácsaival és atyai szigorával sokak útját egyengette a szakmában. Most, hogy elment, nemcsak egy kiváló újságírót, hanem a magyar televíziózás aranykorának utolsó tanúját veszítettük el. Emléke a felejthetetlen közvetítésekben és a sporttörténelem lapjain örökké élni fog.
