A hatalmas luxusvillák és a Genfi-tó partján elterülő idilli táj sem tudja elfedni azt a feszültséget, amely most a Norvégiát elhagyó szupergazdagok és az otthon maradottak között feszül. Erna Solberg, a korábbi miniszterelnök nem rejtette véka alá a véleményét azokkal a honfitársaival szemben, akik az adóterhek elől a biztonságosnak hitt Svájcba költöztek. A politikus szavai élesebben vágtak, mint a sarki szél, amikor rámutatott arra az ellentmondásra, amely a milliárdosok viselkedését jellemzi.
Solberg szerint az elvándorlás nem csupán gazdasági kérdés, hanem a nemzeti szolidaritás súlyos próbája is. Úgy véli, mélyen igazságtalan az a hozzáállás, hogy amikor a vagyon felhalmozásáról és az adók elkerüléséről van szó, hirtelen szűkké válik a norvég határ, ám amint valamilyen globális krízis vagy személyes tragédia üti fel a fejét, ugyanezek az emberek azonnal a norvég állam védelmező karjaiba vágynak. A volt kormányfő szerint ez a fajta „mazsolázgatás” a jóléti társadalom alapjait veszélyezteti.
A helyzet drámaiságát fokozza, hogy az utóbbi időben valóságos exodus vette kezdetét a legvagyonosabb rétegek körében. Az okok egyértelműek: a Norvégiában bevezetett szigorú vagyonadó és az osztalékokat érintő terhek sokakat arra sarkalltak, hogy felszámolják otthoni életüket. De mi történik akkor, ha baj van? Solberg pontosan erre világított rá. Emlékeztetett arra, hogy a világjárvány vagy a nemzetközi konfliktusok idején hirtelen mindenki számára felértékelődik a norvég útlevél és az ország által nyújtott biztonsági háló.
A politikus asszony hangsúlyozta, hogy a norvég társadalom egy olyan bizalmi körre épül, ahol mindenki kiveszi a részét a közös terhekből. Aki csak a profitot viszi el, de a felelősség elől elmenekül, az tulajdonképpen hátat fordít annak a közösségnek, amelynek köszönhetően meggazdagodott. A svájci Alpok árnyékában élő expatokat most hidegzuhanyként érhették ezek a kijelentések, hiszen Solberg nyíltan kimondta azt, amit sokan csak suttogtak: a hazaszeretet nem ér véget ott, ahol az adóbevallás kezdődik.
A vita nem csillapodik, sőt, a közhangulat egyre inkább a távozók ellen fordul. Az emberek látják a kontrasztot a fényűző svájci életképek és az otthoni gazdasági kihívások között. Erna Solberg fellépése erőt adott azoknak, akik szerint a norvég jólét nem ingyenes szolgáltatás, hanem közös befektetés. A kérdés már csak az, hogy a Svájcba szakadt elit meghallja-e ezt a figyelmeztetést, vagy továbbra is csak akkor tekintenek Norvégiára hazájukként, ha a szükség úgy hozza. Az indulatok pattanásig feszültek, és a politikai elit egyértelművé tette: a türelem elfogyott.
