A magyar televíziózás egyik legmeghatározóbb alakja, a mindig mosolygós és energikus Borbás Marcsi most a nyilvánosság előtt is megmutatta sebezhető oldalát. A népszerű műsorvezető szíve darabokra tört, amikor megkapta a tragikus hírt: egykori közeli munkatársa és barátja, akivel hosszú éveken át vágtak bele a legkülönfélébb televíziós kalandokba, örökre lehunyta a szemét. Marcsi számára ez a veszteség nem csupán szakmai, hanem mélyen személyes is, hiszen a közösen töltött munkaórák alatt olyan szoros kötelék alakult ki közöttük, amely ritka a média pörgős világában.
A műsorvezető halkan, megfontoltan beszélt a gyászáról, felidézve azokat a pillanatokat, amikor még együtt tervezték a jövőt, és közösen nevettek a forgatások szüneteiben. Elmondása szerint a kollégája nemcsak a szakmájának volt a mestere, hanem egy olyan ember, aki minden helyzetben képes volt fényt és melegséget vinni a stúdióba vagy a külső helyszínekre. Borbás Marcsi emlékezetében úgy él tovább az elhunyt szakember, mint egy örök optimista, akinek a szakmai alázata és az emberek iránti szeretete mindenki számára példaértékű maradt.
A gyász pillanataiban Marcsi elmondta, hogy a hirtelen jött csend elviselhetetlennek tűnik. Amikor egy ilyen meghatározó személy távozik az élők sorából, az ember hajlamos átértékelni mindent, amit addig természetesnek vett. A közös munka során számtalan nehézségen lendültek át együtt, és a siker ízét is közösen ízlelték meg, így a hiánya minden egyes forgatási napon érezhető lesz. Marcsi hangjában érezni lehetett a mély megrendülést, hiszen nem készült fel arra, hogy ilyen hamar búcsút kell vennie valakitől, aki ennyire fontos szerepet játszott az életében.
A környezetükben élők is tudták, hogy ők ketten többek voltak puszta munkatársaknál; egy hullámhosszon pendültek, értették egymás gondolatait is. Ez a szellemi és érzelmi összhang tette lehetővé, hogy olyan produkciók szülessenek, amelyeket a közönség is a szívébe zárt. Most azonban maradt a fájdalom és a néma emlékezés. Borbás Marcsi hangsúlyozta, hogy bár az idő talán enyhíti a sebeket, az a szellemi örökség és az a rengeteg szeretet, amit a kollégája hátrahagyott, örökre vele és a nézőkkel marad. Az űr, amit maga után hagyott a televíziós szakmában, egyszerűen betölthetetlen, és a barátok, családtagok mellett Marcsi az, aki a leginkább érzi ezt a súlyos hiányt a mindennapjaiban.
