Bárdosi Sándor neve hallatán a mai napig egy kőkemény, megalkuvást nem ismerő harcos képe ugrik be mindenkinek, aki valaha látta őt a birkózószőnyegen. Az olimpiai ezüstérmes legenda most töltötte be a negyvenkilencedik életévét, de aki azt hiszi, hogy a kor lassításra készteti a sportolót, az hatalmasat téved. Sanyi ugyanolyan elszántsággal és energiával veti bele magát a mindennapok sűrűjébe, mint amikor még a világversenyeken küzdött az érmekért. Az ünnepelt most őszintén kitálalt arról, hogyan éli meg a bűvös ötös előtti utolsó évet, és miért érzi úgy, hogy az idő múlása csak egy jelentéktelen szám a naptárban.
Azt hihetnénk, hogy egy ilyen volumenű sztár hatalmas csinnadrattával, méregdrága ajándékokkal és fényűző partival köszönti a születésnapját, de Bárdosi esetében erről szó sincs. Az egykori élsportoló meglepő őszinteséggel vallotta be, hogy a napi rohanás és a teendők rengetegében majdnem teljesen elfelejtkezett a jeles évfordulóról. Számára nem a külsőségek, hanem az emberi gesztusok számítanak igazán. Saját bevallása szerint egy férfias vállveregetés és egy őszinte, szívből jövő gratuláció többet ér neki bármilyen luxuscikknél. „Kis túlzással le sem esett, hogy szülinapom van” – mesélte nevetve, hozzátéve, hogy ha nem emlékeztetik rá, talán sima munkanapként tekintett volna a mai dátumra.
A fizikai állapotát illetően Bárdosi nem vesztette el a rá jellemző maró öniróniát és humorát. Bár a reggeli ébredéseknél, amikor a tükörbe néz, néha érzi az évek súlyát, alapvetően kicsattan az egészségtől. „Korán reggel negyvenkilencnek érzem magam, de egyébként szerintem teljesen jó karban vagyok” – mondta viccesen, utalva arra a bizonyos kéményseprős hasonlatra, miszerint a korához képest azért még mindig jól fest. A belső tartása és a gátlástalan jókedve pedig mit sem kopott: büszkén vallja, hogy neki nincs szüksége alkoholra ahhoz, hogy felszabadult legyen. Nála az alapállapot a gátlástalanság és a jókedv, így a szomszédokkal tervezett koccintás is csak szolid, jelképes aktus lesz.
Az ünnepelt nosztalgiázva emlékezett vissza a kerek negyvenedik születésnapjára, ami kilenc évvel ezelőtt mély nyomot hagyott benne. Akkor egy étteremben ünnepelt a barátaival, és kapott egy különleges karórát, amit azóta is féltve őrzött ereklyeként hord. De azóta a prioritások teljesen áthelyeződtek az életében. Míg korábban talán fontosabb volt a saját ünneplése, ma már a gyerekei és felesége, Ildikó születésnapjai jelentik az év fénypontjait. A kemény külső mögött egy végtelenül érzelmes családapa lakozik, aki számára a felesége által szervezett titkos meglepetések és a családi körben töltött nyugodt percek jelentik az igazi ajándékot.
Ám van valami, ami mostanában mégis lázba hozza a sportolót: egy teljesen új, férfias hobbi körvonalazódik a láthatáron. Bárdosi Sándor úgy döntött, hogy kipróbálja magát a vadászat világában. Bár a horgászat sosem tudta igazán lekötni az energiáit, az erdő csendje, a természet közelsége és a vadak lesése egyre jobban vonzza. Nem is feltétlenül a lövöldözés a cél, sokkal inkább a közösségi élmény és a terepjárózás izgalma. Sanyi szerint ehhez a hobbihoz egyszerűen meg kell érni, és nála negyvenkilenc évesen jött el a pillanat, amikor úgy érzi, ideje terepjáróba pattanni és bevenni a sűrűt. Az egykori birkózó tehát nem pihen, hanem új utakat keres, bizonyítva, hogy a „tökösség” és a kalandvágy nem korfüggő.
