Mély és megrendítő gyász suhant át a hazai kulturális életen, a függöny legördült, és a reflektorok fénye örökre kialudt egy igazi ikon mögött. Életének 83. évében elhunyt Réti Erika, a magyar színházi világ egyik legmeghatározóbb, legszerethetőbb alakja, a Déryné- és Aase-díjas színművész. A lesújtó hírt, amely azonnal könnyeivel árasztotta el a kollégákat és a hűséges közönséget, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház osztotta meg a nyilvánossággal. A teátrum, amelynek Réti Erika nem csupán oszlopos tagja, de örökös tagja is volt, mély fájdalommal tudatta, hogy a csodálatos művésznő most már az égi társulatban játszik tovább, maga mögött hagyva a földi világot és egy pótolhatatlan űrt.
Réti Erika neve összeforrt a hazai színjátszás aranykorával és a tiszta, őszinte színészi hivatással. Karrierje és lenyűgöző művészi útja évtizedeken átívelő sikerekből, felejthetetlen alakításokból épült fel. Pályafutását a miskolci színháznál kezdte, ahol 1962 és 1969 között kápráztatta el a nézőket, majd tehetségét a kaposvári Csiky Gergely Színházban kamatoztatta tovább, ahol 1969-től egészen 1979-ig alkotott maradandót. Az igazi otthonra és a végső beteljesülésre azonban Kecskeméten talált rá, ahol a színházi közösség és a közönség szívébe is örökre beírta magát.
A színház falai között mindannyian ismerték és rajongásig szerették azt a hihetetlen kisugárzást és alázatot, amellyel a szakmájához viszonyult. A művésznő saját szavai, melyeket a társulati portréjánál őriznek, most, a tragédia árnyékában még fájdalmasabban és mélyebben csengenek. Korábban úgy fogalmazott, hogy ez a folyamatosság az életében egy megállíthatatlan, csodás áramlás, és rendkívül szerencsésnek érzi magát, amiért akkor is, és azt megelőzően is egy gyönyörű kastélyban játszhatott tovább. Ezek a gondolatok most egy egészen új, transzcendens értelmet nyertek, hiszen rajongói úgy hiszik, a lelke most is egy pompás, égi kastély színpadán tündököl tovább.
A színházi szakma és a pályatársak dermedten állnak a veszteség előtt. Réti Erika nemcsak a színpadon, hanem a mindennapi életben is egy különleges jelenség volt, akinek jelenléte melegséget és biztonságot árasztott. Az Aase-díj és a Déryné-díj is hűen bizonyította, hogy a szakma mekkora elismeréssel adózott a tehetsége előtt, de a legnagyobb elismerést mégis a nézők tapsa és a színház iránti örök hűsége jelentette. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház saját halottjának tekinti a művésznőt, emlékét, mosolyát és zseniális alakításait pedig a színházi emlékezet és a hálás közönség szívében örökké megőrzi.
