A hazai színházi és filmes világot teljesen letaglózta a hír, miszerint Scherer Péter elhunyt. A közkedvelt és ikonikus művész távozása hatalmas és betölthetetlen űrt hagy maga után, a gyászoló rajongók és a pályatársak pedig még mindig képtelenek felfogni a hirtelen veszteséget. Miközben az ország egy emberként borult gyászba a felejthetetlen Pepe emléke előtt adózva, újra előkerültek azok a mélyen megindító és szívszorító gondolatok, amelyeket a színész korábban a legféltettebb kincséről, a családjáról és a gyermekvállalásról fogalmazott meg. Kevesen tudták ugyanis, hogy a mindig vidám és energiától duzzadó felszín mögött milyen komoly lelki vívódások és kimondatlan megbánások rejtőztek az élete során.
Scherer Péter a magánéletét mindig rendkívüli módon óvta a nyilvánosság kíváncsi tekintetétől. Feleségével, Bencze Viktóriával harminc éven át éltek példaértékű, harmonikus és mély szeretetben, miután 1995-ben örök hűséget fogadtak egymásnak. Házasságukból három gyermekük született: Fruzsina, Borbála és Márton. A művész számára mindig is ők jelentették a biztos bázist és a legnagyobb sikert az életben, és bár ritkán mutatta meg őket a médiában, valahányszor szóba kerültek, a hangjából azonnal érezhető volt a mérhetetlen büszkeség. A két nagylány már teljesen önálló életet kezdett, bár szerencsére a szülői ház közelében maradtak, míg a legkisebb gyermek, a fia idén érettségizik.
A színész korábban egy televíziós műsorban döbbenetesen őszinte és fojtogatóan drámai vallomást tett arról, hogy mi az az egyetlen dolog, amit mai fejjel már teljesen másképp csinálna, és amit élete végéig mélyen bánt. Elárulta, hogy fiatalabb korában folyamatos, bénító erejű egzisztenciális félelmek gyötörték. Rettegett attól, hogy a bizonytalan művészpályán nem lesz képes megteremteni azt a stabilitást és anyagi biztonságot, amire a családjának szüksége van. Ez a szüntelen szorongás és a munka elvesztésétől való rettegés vezette oda, hogy a feleségével végül megálltak három gyermeknél, bár a szívük mélyén mindketten vágytak a folytatásra.
Ma már azt mondom, kellett volna még kettő – ismerte el korábban fájdalmasan Scherer Péter, aki nyíltan vállalta a múltbéli döntései miatti szomorúságát. A színművész azt is önkritikusan belátta, hogy a szakmai bizonyítási vágy és a karrier építése miatt fiatalon egyszerűen nem vette észre, mekkora árat fizetett otthon a szeretteivel tölthető idő rovására. Minden energiájával azon volt, hogy lássák a színpadon, hogy számítson a munkája, és amikor végre beindult a szekér, újra csak a rettegés maradt, hogy képes lesz-e fenntartani ezt a szintet. Amikor végre lassítani tudott a megfeszített tempón, a gyermekei már elindultak a saját útjukon, kirepültek a családi fészekből, ő pedig egyedül maradt a gondolataival és a vágyott, de meg nem született gyermekek emlékével. Bár a sors korán elszólította, ezek a fojtogatóan őszinte szavak örökre emlékeztetnek minket arra, hogy a csillogó sikerek mögött is egy hús-vér, érző ember élt, akinek a család volt a mindene.
