Kerek kilencven esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot Magyarország valaha élt egyik legmeghatározóbb, legikonikusabb meseírója és elbeszélője, Lázár Ervin. Bár a Kossuth- és József Attila-díjas irodalmi legenda immáron kerek húsz esztendeje, pontosan a hetvenedik életévében örökre lehunyta a szemét, az általa teremtett varázslatos világok, a felejthetetlen figurák és a generációk gyermekkorát megalapozó történetek a mai napig teljesen érintetlenül élnek a magyarok szívében. Az otthon melegében, a zárt ajtók mögött azonban a monumentális életmű mögött rejtőző zseni nem egy elérhetetlen, távoli bálvány, hanem egy végtelenül odaadó, szerető, mélyen családközpontú és játékos édesapa volt. Most, ezen a különleges évfordulón a lánya, Lázár Fruzsina döntött úgy, hogy megtöri a csendet, és elképesztő, szívbemarkoló családi titkokat oszt meg a nyilvánossággal arról, milyen is volt az élet a zárt ajtók mögött a legendás író közvetlen közelében.
A lánya visszaemlékezései szerint a mindennapjaik abszolút mentesek voltak mindenfajta sztárallűrtől vagy a hírességek státuszával járó feszélyezettségtől. Lázár Fruzsina teljesen nyíltan kimondta, hogy ők egyáltalán nem úgy nőttek fel a testvérével, hogy folyamatosan azon szorongtak volna, mekkora hatalmas, országos hírű zseni az apukájuk. Számukra a legtermészetesebb dolog volt a világon, hogy az édesapjuk otthon meséket vet papírra, miközben a mindennapokban egy rendkívül jóhumorú, szeretetreméltó, hatalmas szívű és végtelenül nyitott emberként volt jelen, aki a legapróbb, legszürkébb hétköznapi pillanatból is képes volt pillanatok alatt egy csodálatos történetet kerekíteni.
Az igazi, megdöbbentő fordulat és az első hatalmas eszmélés éppen ezért nem otthon, hanem az iskola falai között érte a gyanútlan gyerekeket. Lázár Ervin kisfia, Zsigmond egy teljesen átlagos tanórán ült, amikor az osztályban éppen az olvasókönyvet lapozgatták fel. A sors fintora, hogy a tananyagban pont a zseniális író A kék meg a sárga című, azóta már klasszikussá vált meséje következett. A tanító néni ekkor kíváncsian fordult a gyerkőcökhöz, és feltette a kérdést, hogy vajon ki tudja, ki vetette papírra ezt a csodás történetet. A kis Zsigmondnak ekkor még fogalma sem volt a válaszról, halvány elképzelése sem volt arról, hogy mit tisztelhet a műben. A pedagógus végül nevetve világosította fel az egész osztály előtt a kisfiút: Hát az apukád!
A kisfiú teljesen letaglózva, a döbbenettől szinte szóhoz sem jutva tért haza az iskolából, és azonnal kérdőre vonta az édesapját. Teljes komolysággal és csodálkozással a szemében kérdezte meg tőle, hogy apa, te tényleg megírtad ezt a mesét? Lázár Ervin ekkor csak jóízűen felnevetett, és halkan elismerte a dolgot. Amikor pedig a fia tovább faggatta, hogy írt-e ezen kívül még más történeteket is, az író végtelen szerénységgel csak annyit felelt, hogy igen, írtam már egy párat az életemben. Pedig ebben az időszakban már az egész ország egy emberként ismerte és rajongásig szerette a nevét.
Az olvasóközönség és a rajongók ráadásul a zseniális sorokat olvasva a fejükben egy teljesen más képet alkottak meg Lázár Ervinről, mint amilyen a valóságban volt. Az író maga is sokszor derűsen emlegette fel a közönségtalálkozókon szerzett élményeit, hiszen az emberek a mesék alapján egy vékony testalkatú, magas, intellektuális, szemüveges úriemberre számítottak. Ezzel szemben a valóságban egy hihetetlenül robusztus, kifejezetten erős testalkatú, saját szavaival élve leginkább hentes formájú férfi lépett be a terembe, ami mindig hatalmas meglepetést okozott a jelenlévőknek.
Bár a történetek és a mesék iránti mély szeretet örökre a családban maradt, a gyerekek végül egyáltalán nem követték a családfőt a meseírói pályán, teljesen más hivatást választottak maguknak. Zsigmond végül ügyvédként futott be karriert, amivel teljes mértékben valóra váltotta a szülők dédelgetett álmait, hiszen az akkori világban a jogászi hivatást tartották a legkomolyabb, igazi ászszakmának. Fruzsina pedig az újságírói pályán talált magára, bár most, ennyi év távlatából őszintén elárulta, hogy eredetileg a pszichológia világa vonzotta, de a szülei határozottan lebeszélték erről a terveiről. A lánya a mai napig hordoz magában egy apró fájdalmat és megbánást amiatt, hogy annak idején nem állt ki sokkal keményebben, sokkal határozottabban a saját gyermekkori álmai mellett. A legendás történetek azonban a családi fészekben továbbra is megszakítás nélkül élnek, hiszen ma már a gyerekek adják tovább Lázár Ervin halhatatlan emlékeit.
