Soha nem látott mélységű vallomást tett Aurelio Onorato Caversaccio, aki évekig tartó, fojtogató gyászról és egy igazán bizarr, már-már filmbe illő titokról rántotta le a leplet. A Való Világ egykori fenegyereke, aki a nyilvánosság előtt mindig a magabiztos, olykor harsány és provokatív arcát mutatta, most végre beengedett minket a zárt ajtók mögé, ahol egy olyan küzdelem zajlott, amit senki sem sejtett.
Az egész 2015. november 24-én vette kezdetét, amikor a sztár világa egyetlen pillanat alatt összeomlott: imádott édesapja tragikus hirtelenséggel, szívinfarktusban hunyt el. Aurelio számára az apa elvesztése nem csupán egy családi tragédia volt, hanem az életének legmeghatározóbb, legsötétebb pontja, amivel hosszú évekig képtelen volt szembenézni. Olyan mély űrt hagyott maga után a családfő, hogy a fia szó szerint képtelen volt elengedni a múltat, és egy olyan drasztikus döntést hozott, amit kevesen értenének meg.
Aurelio megrázó őszinteséggel vallott arról, hogy az édesapja földi maradványait éveken át a saját szobájában tartotta. Nem tudott búcsút venni, nem tudta véglegesen lezárni a gyászt, így az urna egészen 2021 októberéig az ágya mellett kapott helyet. Ez az elképesztő időszak hűen tükrözi azt a lelki vívódást, amit a sztár a mindennapokban átélt, miközben a külvilág előtt próbálta tartani a frontot.
Az interjú során azonban még ennél is döbbenetesebb részletek derültek ki a Caversaccio családról. Kiderült ugyanis, hogy a börtön falai nem csupán Aurelio életében játszottak szerepet: az édesapja is megjárta a büntetés-végrehajtási intézetet. A történet szálai külföldre, Baden-Badenba vezetnek, ahol az apa egy rendőrség melletti számítástechnikai üzletnek álcázott, illegális kaszinót üzemeltetett. Aurelio szerint édesapja egy rendkívül szigorú, hatalmas tudású, de sajátos, intellektuális és olykor szarkasztikus humorú ember volt. Bár a „kis debilem” megszólítás sokak számára bántónak tűnhetett, a fiú pontosan tudta, hogy ez a sajátos szeretetnyelvük része volt.
Aurelio a sors iróniájaként tekint arra, hogy mindketten a rácsok mögé kerültek, ám élesen elhatárolódik apja „nagystílű” bűntényétől a saját, kisebb horderejű, ám annál fájóbb hibáitól. A beszélgetés során őszintén kitért azokra az évekre is, amikor a belső feszültségek és a hatalmas szeretetéhség elől a drogokba menekült. Elmondása szerint a füvezés után a keményebb szerek felé fordult, amelyek teljesen eltorzították a gondolkodását, és mélyrepülésbe taszították. Ma már tiszta fejjel, de az édesapja emléke iránti végtelen tisztelettel próbálja újraépíteni az életét, abban a reményben, hogy az apja odafentről látja, és hibái ellenére is büszke rá.
