Gyászba borult a magyar filmes világ, hiszen egy olyan korszakos zseni távozott az élők sorából, akinek a neve összeforrt a hazai mozgókép aranykorával. A legendás operatőr halálhíre villámcsapásként érte a szakmát és a közönséget egyaránt, hiszen munkássága nem csupán technikai bravúr volt, hanem tiszta művészet, amely évtizedeken át formálta azt, ahogyan a világot a vásznon keresztül látjuk. Az operatőr, aki mindig a háttérbe húzódva, a lencse mögül figyelte az élet legapróbb rezdüléseit, most végleg letette a kamerát, maga mögött hagyva egy olyan vizuális örökséget, amely pótolhatatlan űrt hagy a magyar kultúrában.
A művész pályafutása során számtalan ikonikus alkotásban működött közre, és kezei alatt olyan képsorok születtek meg, amelyek mára a magyar filmtörténet elválaszthatatlan részévé váltak. Kollégái és barátai szerint nem csupán a fények és árnyékok mestere volt, hanem egy olyan érzékeny lélek, aki képes volt a legmélyebb emberi érzelmeket is egyetlen beállításba sűríteni. A forgatásokon tanúsított türelme, szakmai alázata és kifinomult látásmódja példaként szolgált a fiatalabb generációk számára, akik tőle tanulhatták meg a szakma fortélyait. Mindig azt vallotta, hogy a képnek beszélnie kell, és az ő képei valóban üvöltöttek a fájdalomtól, suttogtak a szerelemtől vagy éppen ragyogtak a reménytől.
Az utóbbi időben már visszavonultan élt, távol a reflektorfénytől, de a szakma soha nem feledte el őt. Bár a fizikai ereje talán megkopott az évek alatt, szellemi frissessége és a képi világ iránti szenvedélye az utolsó pillanatig elkísérte. Családja és legközelebbi hozzátartozói körében érte a halál, méltósággal és csendben távozott, pont úgy, ahogyan az életét is élte: szerényen, mégis óriási hatást gyakorolva mindenre és mindenkire, akihez közük volt. A gyászhír hallatán a közösségi médiát elárasztották a megemlékezések, színészek, rendezők és nézők ezrei búcsúznak tőle, felidézve azokat a felejthetetlen pillanatokat, amelyeket neki köszönhettek a sötét mozitermekben.
A szakma most egy emberként hajt fejet a nagysága előtt. Nem csupán egy operatőrt veszítettünk el, hanem egy látnokot, aki tudta, hogy a fény nemcsak megvilágítja a tárgyakat, hanem lelket is ad nekik. Emléke ott él majd minden egyes kockában, amit rögzített, és minden egyes tanácsban, amit a pályatársainak adott. A magyar filmgyártás egén most egy fényes csillag kialudt, de az általa teremtett világ örökké ragyogni fog a filmvásznon, emlékeztetve minket arra, hogy a valódi tehetség halhatatlan. A temetéséről és a végső búcsúról a család a későbbiekben ad tájékoztatást, addig is kérik a gyászolók kegyeletét és megértését ebben a nehéz időszakban.
