A Dominikán forgatott Exatlon Hungary legutóbbi évada nem várt fordulatokat hozott, a nézők pedig csak kapkodták a fejüket a párbajok során. Szabó Anikó, a TV2 elismert koreográfusa, aki hosszú éveken át a kulisszák mögül irányította a legnagyobb produkciókat, ezúttal a kamerák előtt, versenyzőként mutatta meg, mire képes. A 45 éves táncművésznő – a mezőny legidősebb játékosa – azonban nem titkolja, a küzdelem korántsem volt diadalmenet. Az útja tele volt belső vívódással, önmarcangolással és olyan érzelmi mélypontokkal, amelyekről most, a kiesése után őszintén lerántotta a leplet.
Anikó elmondása szerint az Exatlon nem csupán a fizikai teljesítményről szólt, sokkal inkább egy kíméletlen önismereti tréning volt. Amikor a pályán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt eltervezte, vagy amikor a dobások nem sikerültek, a benne lakozó maximalizmus azonnal előtört. Saját bevallása szerint ő a saját maga legádázabb kritikusa. Míg mások talán képesek elengedni egy rosszabb futamot, ő képtelen volt megbocsátani magának a hibákat. Ez a türelmetlenség volt az egyik legnagyobb ellensége a viadal során; minden elrontott akadály után azonnal javítani akart, ami nemhogy segített volna, de egyenesen frusztrációba kergette.
A kiesés pillanata, amikor Halász Jázminnal szemben alulmaradt a drámai párbajban, mély nyomokat hagyott benne. Az, hogy két piros és egy kék medál is szerepet kapott a végkimenetelben, csak fokozta a feszültséget. Anikó a búcsú utáni első interjújában nem rejtette véka alá: hatalmas űrt érez, és azt gondolja, sokkal több rejlett még benne. Azt érzi, éppen akkor kezdett volna belejönni a játékba, amikor a sors (és a versenytársak) közbeszóltak.
A dominikai napok elszigeteltsége, a telefonok és a megszokott órarend hiánya furcsa módon még inkább felerősítette benne ezeket a gondolatokat. Kénytelen volt kizárni a külvilágot, és csak a jelenre fókuszálni, ami egy koreográfus számára, aki mindig a jövőbeli produkciókban gondolkodik, egészen szokatlan élmény volt. Bár a hazatérés utáni első napokban még a könnyeivel küzdött, és elmondása szerint a kiesés utáni pillanatokban úgy érezte, mintha egy kicsit „elhagyta volna az Isten”, mostanra sikerült megnyugodnia. Hálás a csapatának, a Kékeknek, és minden olyan embernek, akit a pályákon ismert meg. Elmondása szerint bár a fizikai küzdelem véget ért, a lelki utazás, amit az Exatlon adott neki, egy életre szóló élmény marad, amit büszkeséggel és tanulságokkal visz tovább a budapesti hétköznapokba.
