A magyar televíziózás felejthetetlen óriása, Antal Imre már hosszú évek óta nincs közöttünk, de az emléke vibrál, éget és hívogat mindenkit, aki valaha is szerette páratlan humorát. Most azonban egy olyan helyszínről érkeztek szívbe markoló morzsák a múltból, amely a művész második otthona volt. A budai Piroska Vendéglő nem csupán egy étterem volt számára, hanem a biztonság szigete, ahol a rivaldafény után végre levethette a maszkját. Itt, a kockás abroszok mellett dőlt el minden, és itt őrzik ma is azt a szellemi örökséget, amit a közönség kedvence hátrahagyott.
Az étterem egykori üzletvezetője, a legendás szakember, akit mindenki csak Dongó néven ismert, megtörte a csendet. Nem csak a vendéglátós szemével nézett a művészre, hanem az igaz barát mély szeretetével. Felidézte azokat a pillanatokat, amikor Antal Imre belépett az ajtón, és a légkör azonnal megváltozott. Nem a televíziós sztár érkezett meg, hanem az az ember, aki vágyott a figyelemre, a kedvességre és egy tál gőzölgő húslevesre. Dongó elmondása szerint Imre imádta a házias ízeket, de még ennél is jobban szerette a társaságot, a történeteket, amikkel telezengte a helyiséget.
Azt is megtudhattuk, hogy a zongoraművészből lett showman az utolsó éveiben már sokat küzdött a magánnyal, de a Piroska Vendéglőben mindig családtagként kezelték. Az asztala, az a bizonyos törzsasztal, szent és sérthetetlen volt. Ott születtek meg a legcsípősebb poénok, ott hangzottak el azok a vallomások, amelyeket a kamerák előtt sosem mondott volna ki. Dongó emlékei szerint Imre nagylelkűsége nem ismert határokat, még akkor is adott másoknak, amikor neki is kevés volt. Azt a fajta eleganciát és intellektust képviselte, ami ma már szinte kiveszett a világból.
A falak ma is suttognak. Ha az ember belép a vendéglőbe, szinte látja őt, amint egy pohár bor mellett, huncut mosollyal az arcán készül egy újabb anekdotára. A barátok és a személyzet tagjai számára ő nem egy távoli idol maradt, hanem egy hús-vér ember, akinek voltak gyengeségei, hatalmas fájdalmai, de mindenekelőtt egy olyan szíve, ami mindenkit átölelt. Az emlékezés ezen a különleges helyszínen nem csupán kötelesség, hanem egyfajta gyógyulás is azoknak, akik ismerték a nevettetés mögött meghúzódó melankóliát. Antal Imre szelleme örökre beköltözött a Piroska Vendéglő gerendái közé, és Dongó szavai most mindannyiunkat közelebb vittek ehhez a titokzatos, imádnivaló zsenihez.
